A magyarországi kora újkor történetének tanulása során egy komplexebb projektfeladatban vesznek részt a tanulók. A projektfeladat egy "A" és egy "B" részből áll, amelyek közül választhatnak a diákok. Az "A" részfeladatot már korábban bemutattam, ám ebben a bejegyzésben is csatolom - az azóta némiképpen módosított projektleírást. Ennek lényege, hogy egy választott kora újkorban élt személynek Instagram-profilt hoznak létre a tanulók és kb. két héten keresztül informatív bejegyzéseket tesznek közzé a nevében.
A projektfeladat "B" részében egy korabeli jelentős vár makettjét (kicsinyített mását) készíthetik el a tanulók megadott szempontok szerint. A vár mellé egy rövid ismertetőt is kell írniuk, valamint két képet is kell mellékelniük: egy korabelit, és ha lehetséges, egy mai állapotot bemutatót. Az idei várak különösen jól sikerültek, abból még egy kiállítást is létrehoztunk, amely két hétig megtekinthető volt a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban.
A tanulóknak kiadható segédanyag (PDF, DOCX).


